Egy átváltozás története a börtöntől a szószékig
“Nehéz idők erős embereket szülnek,
Erős emberek jó időket teremtenek,
Jó idők gyenge embereket szülnek,
Gyenge emberek nehéz időket hoznak.”
Michael Hopf
Pápua Új-Guineának híre van a világban.
Az európai ember képzeletében ez a Csendes-óceáni ország az egyik legegzotikusabb úticél a földön. Egy világ végi trópusi sziget, aminek a jelképe – jellemzően – a paradicsommadár, a legszínesebb, legkülönlegesebb madárfaj a nap alatt. [1] Az ország páratlan változatosságáról híres, ezer etnikum beszél nyolcszáznál is több nyelvet. [2] A mindenki által használt lingua franca (közös nyelv) a tok piszin, ami egy gyarmati időkből származó, angol alapú kreol nyelv. A szigetország élővilága, fajgazdagsága egyedülálló a világon. Míg a világ szárazföldi területének mindössze 1%-át foglalja el, PNG a világ biológiai sokféleségének csaknem 7%-ának ad otthont. [3] PNG – ahogyan magukat és a környező országok Pápua Új-Guineát nevezik, az ország angol nevének rövidítéséből: Papua New Guinea – egyszerre vonzó és riasztó hely, amiről a szomszédai is az ellentmondások országaként beszélnek. Az Új-Guinea nevet 1545-ben kapta a sziget Iñigo Ortiz de Retes spanyol felfedezőtől, akit a fekete bőrű őslakosok az afrikai Guinea népességére emlékeztették. A pápua név, egy népszerű magyarázat szerint a maláj "papuwah" szóból ered, aminek jelentése: borzas haj. [4]
 |
| Pápua gyerekek a Sepik régióban (Catherine Levy felvétele) |
Ez a történet Pápua Új-Guineában játszódik. Egy különleges ország, egy utazás, egy barátság és egy kivételes ember küldetésének krónikája. Főhősünk neve Láió Poka. Láió Vabukoriban született, PNG fővárosának, Port Moresbynak a legszegényebb és leghírhedtebb negyedében. Apját korán elvesztette egy tragikus balesetben (a saját nagybátyja gázolta halálra), megözvegyült édesanyja szerencsejátékból próbálta őt és két testvérét eltartani. Láió már korán kitűnt társai közül. Nem tanulmányi eredményével, hanem szemtelenségével és vakmerőségével. Már gyerekként bandavezér lett, társaival bolti lopásokkal segítették ki magukat ennivalóval, hogy elűzzék éhségüket. A kiskorúak bűnözéséért felelős hatóság rendszeres látogatója volt a családnak, és minden alkalommal, amikor a nyakon csípett Láiót hazavitték a rendőrségi fogdából, figyelmeztették a családot: szorul a hurok!
Az iskolából a hatodik osztály után örökre kitiltották. Láió addigra már mestere lett az utcai túlélésnek: bandájával üzleteket fosztogattak és úttorlaszokat állítottak fel, hogy megsarcolják az autós forgalmat. Mire nagykorú lett, már jelentős priuszt gyűjtött autólopásokból, betörésekből és útonállásokból. Mikor elkapták, a fogdából rövid úton megszökött, és folytatta ámokfutását. Huszonhat éves korára már hírhedt haramia, azaz helyi nyelven "raskol" lett, csoportosan elkövetett fegyveres rablásokkal a bűnlajstromán. [5] A körözési listán a feje körül egy piros karikával és az “Agyonlőni!” (Shoot To Kill) megjegyzéssel szerepelt.
Az utolsó letartóztatásakor a rendőrkommandó egy távoli folyóhoz vitte a faluból, ahol addig rejtőzködött. Megbilincselve, a folyóparton letérdeltették, és csőre töltött fegyvert szegeztek a halántékának. “A halál biztos tudatában csak annyit bírtam magamból kipréselni: Jééézusom!!!” – idézi fel. Hallotta, ahogy a háttérben a rendőrök arról vitatkoztak, hogy nem lőhetik agyon, mert a falusiak látták a letartóztatását, és az önkényes kivégzéséért bajba kerülhetnek a feletteseiknél.
Tíz év letöltendő fegyházra ítélték az ország legszigorúbban védett intézményében. A börtönben a pokol minden bugyrát megjárta. Az őrök rendszeresen eszméletlenre verték, mert megtagadta a parancsaikat. A PNG börtönökben máig bevett büntetési mód, hogy a rabokat szíjjal verik – tolvajnyelven szólva – "laposra", amíg az elítélt ájultan padlót nem fog. [6] Láió és cellatársai egymást sem kímélték. A nemi erőszak és a gyengébbek megalázása mindennapos eszköze volt a rangsor fenntartásának, ami a "főkutyáknak" (PNG börtönnyelven: "top-dog", azaz a domináns, legerősebb rabok) több cigarettát, több ételt jelentett. Láió hamarosan a börtönben is "top-dog" lesz: megrögzött renitens és rettegett cellafőnök.
“Anyámat Vabukoriban a bánat és a szégyen elemésztette.” – emlékszik vissza Láió arra, amikor a börtönparancsnok a tudtára adta, hogy az édesanyja meghalt. “Magamat hibáztattam anyám szenvedéséért. Az utolsó képen, amit a látogató testvéreim mutattak róla, már alig ismertem fel elgyötört arcát. Borzasztóan kínzott a lelkiismeretem miatta.” Az elítélteket szokás szerint kiengedik a családtagjaik temetésére, Láiótól megtagadták ezt a rossz magaviselete miatt. “Ez volt életem legsötétebb pillanata, és a legsúlyosabb büntetés amit kaphattam. Összekuporodtam a cellám padlóján, és úgy zokogtam, mint egy gyerek. Nem tudtam hogyan kell imádkozni, így csak annyit bírtam mondani: Jézus, kérlek, gyere be az életembe!”
És a csoda megtörtént.
Először senki sem hitte el neki, hogy valóban megtért. Amikor cellatársai legközelebb kitörést terveztek a tetőn keresztül, Láió ezúttal már nem tartott velük. Ahogy az őrök felfedezték, hogy a rabok fele meglógott, Láiót verték félholtra azért, mert nem lármázta fel őket. Mikor a börtönparancsnok kérdőre vonta, hogy miért maradt hátra, így felelt: “Egy napon, én majd a főkapun keresztül sétálok ki, a törvényes úton.”
Harminchat éves korában szabadult úgy, hogy az utolsó éveinek jó magaviseletét beszámították. Még rabként megfogadta, hogy szabadulása után Isten szolgálatába áll. Falujába visszatérve mindenki csak a régi Láiót, a rettegett bűnözőt látta benne, gyanakodva nézték pálfordulását. Amikor papi oktatásra jelentkezik, a vabukori egyházközösségben csak elutasítást kap. “Nem adtam fel. A makacsságomat hoztam magammal a bűnöző múltamból. Úgy döntöttem, hogy addig kilincselek az ország teológiai iskoláiban, amíg sikerrel nem járok.” - meséli. PNG minden tartományát beutazta, de hat elemivel, és büntetett előélettel sehol sem akarták befogadni. Végül Kaviengben, az ország legtávolabbi szigetének, New Irelandnek a fővárosában, egy United Churchhöz (Egyesült Egyház, népszerű nevén UC) tartozó bibliaiskolára talált, ami végre hajlandó volt megfontolni, hogy felveszi-e diáknak.
Mikor a bíráló bizottság kikérdezte, hogy vajon ki és miből fogja fizetni a tandíját, magabiztosan így replikázott: “Az nem az én gondom! Aki engem erre a szolgálatra meghívott, az biztosan gondoskodik majd arról is, hogy legyen miből tandíjat fizetnem!” Eltökéltségével annyira megdöbbentette a bizottság tagjait, hogy a saját szabályaik alól kivételt téve, felvették Láiót lelkipásztori képzésre. [7]
Még a börtönben megtanult elkopott gumiabroncsokkal dolgozni. Hamar híre ment Kaviengben, hogy egy Port Moresbyból jött, börtönviselt pápua férfi, virágvázákat, kerti bútorokat készít és árul a helyi piacon, hogy abból a teológiai tanulmányait finanszírozza. [8] “Sorba álltak a vázákért, olcsón adtam őket, nagyon jól fogytak. A legtöbb ember a történetemre is kíváncsi volt, és miközben dolgoztam, az átalakulásomról meséltem a várakozóknak. Így találtam rá az abroncs hasonlatra, ami a központi témája lett az életem missziójának.”
Három évvel később, lelkipásztori diplomával a zsebében, a United Church felszentelt papjaként tért vissza Vabukoriba. “Én továbbra is egy ‘nobody’, egy senkiházi voltam a közösségben. Amikor megjelentem, csak átnéztek rajtam, tudomást sem vettek rólam. Én sem beszéltem róla, hogy időközben pap lettem, úgysem hitték volna el nekem!” Mikor a helyi tiszteletes megtudta Láió titkát, és felkérte, hogy prédikáljon, a teljes faluközösség megjelent a vasárnapi ökumenikus misén. Egy megrázó erejű, katartikus beszédet mondott, amivel a félelmetes haramia hírét tiszteletre váltotta. A tömegben Láió felismerte egykori bűnöző társait.
 |
| Láió Vabukoriban prédikál |
Az azóta eltelt huszonnégy évben többször körbejárta az országot. Iskolákban, börtönökben, falvakban szegényeknek prédikál. Elkopott autógumikon szemlélteti az üzenetét: ahogy egy haszontalan, kidobott abroncs virágvázaként új életet kaphat, úgy születhet újjá minden szenvedő lélek, és a társadalom szélére sodródott bűnös, bűnöző.
A jelen írás szerzője 2024 júniusában érkezett Pápua Új-Guineába, Indonézia Nyugat-Pápua provinciáján keresztül. [9] A két ország között csak egyetlen szárazföldi határátkelőhely létezik, onnan egy Vanimo nevű forgalmas kisvárosba vezet az út. Gyalogos, autóstoppos utazóként azt tervezte, hogy az első éjszakáját az országban egy távolabbi tengerparton sátrazva tölti majd. Ahogy kifelé haladt a városból, az első keresztútnál egy mokány, barázdált arcú, biciklis férfival találkozott, aki a szerző hazájáról, úticéljáról és az éjszakai szállása felől érdeklődött. “Én a helyi börtönben lakom pár napja, miért nem jössz velem? Van még hely a szobámban” - ajánlotta.
Láió volt a férfi...Folytatása következik, ha tetszett...
